Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Premier League-ben szereplő Chelsea ma már bejelentette, hogy Maurizio Sarri lesz a klub új menedzsere, és most egy újabb érkezőről rántották le a leplet Jorginho személyében.
Forrás: chelseafc.com
A klub hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Napoliból Jorginhot. Az olasz válogatott középpályás egy öt éves szerződést írt alá, és már az is kiderült, hogy az 5-ös számú mezt fogja viselni.
Arról nem adtak hivatalos információt, hogy mennyit fizettek érte az olaszoknak, ám a BBC és Football Italia értesülései szerint 57 millió euróért váltott klubot.
A Chelsea ma bejelentette Maurizio Sarrit is a klub új menedzsereként, így elég valószínű, hogy az olasz szakember csábította át Jorghinót a londoniakhoz.
A 26 éves játékos nagyon boldog az átigazolás miatt:
“Egészen elképesztő, hogy itt lehetek a Chelsea-nél. Nem sokan jutnak el egy ilyen klubig, szóval nagyon örülök, hogy nekem sikerült. Izgatott vagyok, hogy egy ilyen erős bajnokságban játszhatok majd, ráadásul egy olyan klubban, ami mindent megtesz a siker érdekében.”
Jorginho 2014 óta volt a Napoli játékosa, előtte a Hellas Verona csapatában játszott. A nápolyi klubban 160 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 6 gólig és 14 gólpasszig jutott.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.