Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Harmadik meccsét is letudta a nyári USA-béli tornán a Borussia Dortmund, ezúttal sikerélmény nélkül.
Korábban a Liverpoolt és a Manchester City-t is legyőzte a Dortmund, amely – magyar idő szerint – csütörtök hajnalban a Benficával játszott. Lucien Favre együttese a korábbiakhoz hasonlóan kezdte a találkozót, ám két rövidzárlat elég volt a portugáloknak, hogy a második játékrészben visszajöjjenek a meccsbe, s aztán a tizenegyeseket jobban rúgják. De menjünk sorjában. A svájci szakvezető igen vegyes összeállításban küldte pályára övéit, amit bizonyít, hogy az alapcsapatból például nem játszott Piszczek és Reus, míg Rode is mindössze csereként. A másik oldalon az argentin különítmény is csak a második félidőben kapott lehetőséget, így Cervi, Conti, Ferreyra, Lema és Salvio később szállt be a meccsbe.
Jobban is kezdett a német együttes, amely az első negyvenöt percben négyszer tudta célbavenni Svilar kapuját, melyből háromszor el is találta, s míg korábban Cristian Pulisic, úgy most is egy fiatal, jelesül Maximilian Philipp vitte a prímet. A 24 esztendős labdarúgó gyors duplájával úgy tűnt, lerendezi a meccset, de hogy nem így lett, arról a második félidőben Pizzi tett: az argentin előbb Almeidát szolgálta ki, majd a helyére beálló Semedo villant.
A tizenegyeseket jobban rúgták a portugálok, hiszen Gomez és Isak is kihagyta a magát német oldalról, a lisszaboniaknál pedig mindössze Samaris hibázott. Ezzel pedig elveszítette hibátlan mérlegét a sárga-fekete társaság.
Dortmund – Benfica 2-2 (2-0) – tizenegyesekkel: 3-4
Pittsburgh, Heinz Field, 16.171 néző, vezette: Saghafi (amerikai)
G.: Philipp (20., 22.) ill. Almeida (51.), Semedo (69.)
S.: Hakimi (64.), Pieper (90+1.) ill. Zivkovic (17.), Grimaldo (28.)
K.: –
Dortmund: Hitz – Toljan (Hakimi, 61.), Toprak (Pieper, 62.), Diallo (Dieckenmann, 62.), Schmelzer (Zagadou, a szünetben) – Sahin (Burnic, 62.) – Pulisic (Wolf, a szünetben), Götze (Rode, 62.), Larsen (Sancho, 62.) – Philipp (Isak, 62.) Vezetőedző: Lucien Favre
Benfica: Svilar – Almeida (Ebuehi, 83.), Dias (Conti, 66.), Jardel (Lema, 83.), Grimaldo (Ribeiro, 66.) – Fernandes (Jonas, 66.), Fejsa (Samaris, 66.), Pizzi (Semedo, 66.) – Zivkovic (Cervi, a szünetben), Castillo (Ferreyra, a szünetben), R. Silva (Salvio, a szünetben). Vezetőedző: Rui Vitória
https://www.youtube.com/watch?v=vcwg8-Zv09E
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.