Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Sky olaszországi sajtóforrásokra hivatkozva tagadta azt a pletykát, hogy a Manchester United vagy a Leicester City közel állna ahhoz, hogy Jordan Lukaku két esztendős után lehagyja a Laziot. Sőt, a belga védő szerződéshosszabbítás előtt áll.
Jordan Lukaku 2016-ban igazolt a Laziohoz, ahol azóta igazi alapemberré vált a védelem baloldalán. A 24 esztendős Lukaku fivér már 2015 óta válogatott kerettag, ott volt az idei világbajnokságon bronzérmes csapatban is, de még mindig csak nyolcszor húzhatta magára Belgium mezét. Talán ennek is köszönhető, hogy vitathatatlan tehetsége ellenére is még mindig csak maximum 10 millió euróra becsülik az értékét.
Állítólag azonban a Lazio és Simone Inzaghi vezetőedző Lukaku maradását, és szerződésének meghosszabbítását (jelenleg 2020-ig érvényes) szorgalmazza. És bizony rá kell kapcsolnia a rómaiaknak, lévén már korábban lehetett hallani az angol Leicester érdeklődéséről. Sőt, a Manchester Unitednél Romelu Lukaku jelezte az illetékeseknek, hogy örülne, ha testvérével egy csapatban játszhatna. Ráadásul, mint ismert, a „Vörös Ördögök” éppen nagy védőkeresésben vannak az átigazolási piacon.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.