Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Spanyolországi sajtóértesülések szerint Aleix Vidal napokon belül elhagyhatja az USA-ban túrázó Barcelonát.
(Kép: marca.com)
A Barca első ICC (Bajnokok Nemzetközi Tornája) találkozóján egy percet sem kapó jobbhátvéd jövőjéről a katalánok állítólag előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Sevillával.
Az andalúzok a Marca szerint 9 millió eurót fizetnének Vidalért, csakhogy a Barca egy kerekebb összeget, 10 milliót szeretne.
A madridi sportnapilap úgy tudja, ezen, illetve a 28 esztendős játékos sevillai kontraktusának időtartamán megy az alkudozás. Ugyanakkor, ahogy a Marca is említi, vélhetően dűlőre jutnak majd a felek, így Vidal a 2014/15-ös szezont (Egy év Sevillai szereplés után ekkor igazolt a Barcához – a szerk.) követően újra a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban futballozhat.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.