Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint azt korábban megírtuk, a Bayern München köti az ebet ahhoz a bizonyos karóhoz Robert Lewandowski kapcsán. Nos, úgy tűnik, a bajorok hozzáállását a Real Madridnál is igyekeznek követni.
(Kép: as.com)
Szegény Mateo Kovacic úgy tűnik bármennyire is menni akar, ezt a szándékát pedig jelezte is már a blancók vezetőinek, a Realnál nem akarják elengedni a világbajnoki ezüstérmes középpályást.
A Real-ügyekben jártas Marca szerint Kovacic még nyári vakációja előtt, július 20-án Valdebebas-ban, a madridiak edzőközpontjában járt, hogy személyesen jelentse be, távozni akar. A 24 esztendős középpályás állítólag már a csapattársainak is elmondta, hogy 100%-ig biztos a döntésében, ami visszafordíthatatlan.
A madridi székhelyű sportnapilap azt is tudni véli, hogy mivel a blancók nem akarják elengedni a több játéklehetőségre vágyó, Európa élcsapatai (manchesteri klubok, Chelsea, Bayern, Roma) által csábított futballistát, Kovacic augusztus 5-én, megszakítva szabadságát találkozik Julen Lopetegui-vel, hogy még egyszer “átrágják magukat” a helyzeten.
Lopetegui szívesen meggyőzné a horvát játékost, hogy maradjon, lévén komoly(abb) szerepet szán neki, ugyanakkor ha már Kovacic valóban döntött, finoman szólva nehéz dolga lesz a spanyol trénernek – Persze láttunk már hasonló helyzetben maradni játékost.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.