Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egy héttel a bajnoki rajt előtt az Arsenal és a Tottenham is utolsó felkészülési mérkőzését játszotta. Az ágyúsok az olasz Lazio ellen, míg a Tottenham a City fiókcsapata a Girona ellen mérkőzött.
A londoni ágyúsok egy héttel a Premier League rajtja előtt az olasz Lazio ellen játszották a főpróbát. Unai Emery együttese számára remekül sikerült a felkészülés, mindössze az Atlético Madrid együttesétől szenvedtek vereséget. Emery volt csapata a PSG ellen a londoniak gáláztak 5-1-re ütötték ki a párizsi együttest. Igaz a holtszezonból sok következtetéseket nem szabad levonunk. Az ágyúsok a mérkőzésen végig fölényben futballoztak és a fölényük a 18. percben góllá is érett, mikor Nelson volt eredményes. A második játékrészben az Arsenal részéről Pierre-Emerick Aubameyang is betalált, amivel be is állította a találkozó végeredményét. Az Arsenal együttesére a PL nyitófordulójában rögtön egy rangadó vár, hiszen a címvédő Manchester City együttese ellen mérkőznek hazai pályán.
Arsenal – Lazio 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Nelson (18.), Aubameyang (63.)
https://www.youtube.com/watch?v=SDdGc4lToxE
A másik londoni élvonalbeli klub az előző szezon bronzérmese a Tottenham a spanyol Girona együttesétől szenvedett csúfos vereséget. A spanyol gárda 4-1 arányban mosta le a pályáról a nagyon tartalékos Spurs együttesét. A találkozó első gólját a Spurs szerzete Lucas révén a 13. percben, amire azonban négy góllal is válaszolt a City spanyol fiókcsapata. A spanyolok nagyon is komolyan vették a mérkőzést és a 22. percben előbb Juanpe kiegyenlített majd bő 10 perccel később Lozano már a vezetéshez jutatta a spanyol gárdát. Fordulást követően a Girona tovább folytatta a gólgyártást, az 54. percben Portu majd a 61. percben Garcia állította be a végeredmény, ami azt jelentette csúfos vereséggel hangolt a PL rajtjára a Spurs. Mauricio Pochettino együttese a Newcastle otthonában kezd szombaton.
Girona – Tottenham 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Juanpe (22.), Lozano (34.), Portu (54.), Garcia (61.) ill. Lucas (13.)
https://www.youtube.com/watch?v=A7YQRAHdVEI
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.