Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Premier League nyitányának nagy rangadóján az Arsenal teljesítménye elmaradt a várttól a Manchester City ellen. Unay Emery, a londoniak menedzsere szerint ennek egy fő oka van.
(Kép: as.com)
“Nem hittünk eléggé önmagunkban! Mintha nem bíztunk volna eléggé abban, hogy nyerhetünk!” – Kezdte értékelését a meccset követő sajtótájékoztatón az “ágyúsok” nyáron kinevezett új menedzsere.
“Az első félidőben úgy gondolom túl sokat hibáztunk, sokszor veszítettünk labdát. Magabiztosabban kell futballoznunk, és jobban megbecsülnünk a lehetőségeinket. A második félidőben feljavultunk, át is tudtuk törni a védelmi vonalaikat, ekkor azonban jött a második gól, amely mindent eldöntött.” – Folytatta Emery, aki kiemelte, hogy különösen tetszett neki, ahogy a szünet után csapata változtatni tudott.
“Új csapatunk van, fejlődnünk kell. Frusztráló a vereség, de úgy gondolom ez is egy olyan tapasztalat, amelyre építhetünk a továbbiakban. Nem feltétlen rossz, hogy a Manchester City ellen kezdtünk, hiszen egy nagyon, de nagyon kemény szezon vár mindenkire!” – Tette még hozzá a spanyol tréner.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.