Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Corriere della Sera nevű olasz lap a minap arról számolt be, hogy a nyár folyamán a Fiorentina vezetősége egy meg nem nevezett csapat 70 millió eurós ajánlatát utasította el Federico Chiesa esetében.
(Fotó: Ansa)
A Violák 20 esztendős játékmestere bemutatkozása óta az elmúlt két idényben együttesen 10 gólt szerzett csapata színeiben, a 2018-2019-es Serie A-szezont 6 találattal zárta, miközben a korosztályos válogatottakban nyújtott vezetőszerep mellett 2018-ban már az olasz felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.
“Elhatároztam, hogy maradok Firenzében, nagyon jól érzem magam itt a csapat és a szurkolók körében. Ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Ha valóban ennyit érnék, akkor már nem is tudnék nyugodtan aludni, véleményem szerint az elmúlt években nagyon elszálltak az árak, próbálok abszolút nem foglalkozni ezzel.”
A nyári átigazolási időszakban többek közt a Chelsea, a Juventus és a Napoli csapatainál merült fel Chiesa leigazolása, de a Fiorentina hallani sem akart a tehetség eladásáról, aki Giovanni Simeone társaságában nagy erőssége lehet a klub hosszútávú jövőjének.
A Fiorentina szezonbeli első meccsét a genovai viadukt-tragédia miatt elhalasztották, a Violák vasárnap este a Chievo ellen debütálhatnak a Serie A második fordulójában.
Egyébiránt a Chiesa a napokban már a második fiatal játékos, aki nyíltan vállaltan véleményét a hatalmas pénzösszegekről a Celtic tehetséges védője, Kieran Tierney mellett.
(Fotó: Tuttomercatoweb)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.