Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy arról a nyár folyamán mi is többször beszámoltunk Harry Maguire a Leicester City és az angol válogatott védője volt ( ?) a Manchester United egyik fő kiszemeltje, oly annyira, hogy ajánlatot is tettek érte. Erről beszélt először az érintette az eset óta.
Mint köztudott a “Rókák” visszadobták a United ajánlatát, mondván játékosuk nem eladó, legyen szó bármilyen összegről.
Maguire “kívülről” így látta az esetét:
“Én egyszerűen csak játszani akarok. Akár a Leicesterben, akár máshol, nekem csak az fontos.”
“A nyár folyamán természetesen érdeklődtek irántunk, hiszen a csapatnak (Anglia) nagyon jól ment Oroszországban. De a klubom tulajdonosa elmondta, hogy nem vagyok eladó, ezt pedig én is és mindenki más is tiszteletben tartotta.”
“Megadták nekem a lehetőséget, hogy ebben a csapatban játszak, ami ilyen jó és ilyen jó irányba halad. Ezt pedig én nagyon tisztelem bennük.”
“Azóta csak a Leicesterre koncentrálok.” – zárta sorait a 25 éves bekk.
Nagy kérdés, hogy a United és Jose Mourinhoék (?) meddig tartják ezt tiszteletben, ugyanis szinte borítékolható, hogy ahogy megnyit a piac Angliában, újra “felüti a fejét” ez az ügy.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.