Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy kik lesznek ott a német válogatott soron következő mérkőzésein.
Forrás: gala.de
Joachim Löw német szövetségi kapitány bejelentette azt a 23 játékost, akik ott lesznek a válogatott soron következő két mérkőzésén. Németország először Franciaországgal találkozik a Nemzetek Ligájában szeptember 6-án, majd három nappal később Peruval játszik felkészülési mérkőzést.
Löwnek bizalmat szavazott a szövetség a borzalmas világbajnoki szereplés után, így most kell bizonyítania, hogy megérdemli, hogy továbbra is a német válogatott szövetségi kapitánya legyen.
Mesut Özil visszavonulása miatt nincs ott a keretben, amit Löw annyival kommentált, hogy nem tudott még beszélni az Arsenal középpályásával, de úgy véli, a játékos vádjai hamisak. A nagy nevek közül Sami Khedira maradt még ki, ott lesz viszont Leroy Sane, aki a világbajnokságra nem kapott meghívót a német szakembertől. Löw három újoncnak is lehetőséget ad majd Thilo Kehrer (PSG), Nico Schulz (Hoffenheim) és Kai Havertz (Bayer Leverkusen) személyében.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.