Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nyolcévnyi szolgálat után köszönt el a Manchester City együttesétől Yaya Touré, aki az utolsótól eltekintve, a „Kékek” összes újkori trófeaszerzésének aktív részese, sőt vezéregyénisége volt. Az elefántcsontparti veterán mindenképpen szeretne maradni a Premier League-ben.
A hírek szerint a napokban már majdnem aláírt Touré a West Ham Unitedhez. Sőt, állítólag a 35 esztendős középpályás már túl is volt az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, amikor menedzsere visszakozásra szólította fel. Dimitri Seluk szerint hiba lett volna elfogadni annak a West Hamnek az ajánlatát, amely tök utolsó a PL-ben. És valóban: a „Kalapácsosok” három forduló után a mezőny egyetlenjeként pont nélkül szerénykednek a táblázaton.
A pletykák szerint a WHU-nál megrökönyödéssel fogadták, hogy Touré nem áll be a kihívás elé, hogy megmentse a londoni klubot a kieséstől. Sőt, Celuk a közösségi médiában ki is jelentette, hogy ő maga utasította játékosát az ajánlat elutasítására, illetve hogy az utolsó hely nem méltó számára. Azonban az ukrán játékosügynök szerint még van tizennyolc másik PL-csapat, ahová pártfogoltja igazolhat.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.