2017. nyarán a Paris Saint-Germain csapata előtt páratlan lehetőség adódott: a Barcelonából elvágyódó Neymar rábólintott ajánlatukra. Az üzlet ad hoc jellegét kiválóan mutatja a klub átigazolási politikájának gyökeres megváltozása: az addigi, jobbára a csapat javát szolgáló hosszútávú befektetéseket felváltották a brazil zseni integrálását elősegítő vételek, illetve eladások.
Folytassa, Emery!
Noha a 2016/17-es idény a Barca elleni 6-1-es BL-búcsúval, illetve a Monaco bajnoki címével a PSG számára egyenesen minősíthetetlenre sikeredett, Unai Emery menesztése nem következett be. Ennek oka Neymar érkezésében keresendő: a párizsiak először jó tárgyaló pozíciójukat akarták megtartani, az aláírást követően pedig egyrészt nem merték megkockáztatni üdvöskéjük elégedetlenségét, másrészt belátták, hogy Emery tökéletes személy lesz a világsztár érkezésével járó “piszkos munka” elvégzésére. A spanyol tréner feladata a problémás szélső csapatba illesztése volt, illetve azon társak megtalálása, akik mind az öltözőben, mind a pályán együtt tudnak működni Neymarral.
A prioritások az igazolásokban is megmutatkoztak: távozott Aurier és Matuidi, kiknek a szava azért számított az öltözőben, és érkezett egy teljesen súlytalan személyiség, Yuri Berchiche. Dani Alves Neymar legjobb barátjaként – és jóval könnyebben kezelhető egyéniségként – szintén kulcsszerepet játszott egy új csapat útnak indításában, Mbappé pedig 19 esztendősen nem tűnt úgy, mint aki néhány éven belül az öltöző hangadója lehet. A télen ezen az irányvonalon haladtak tovább: elpasszolták az elégedetlen Lucast, aki a brazil játékosokkal ápolt jó kapcsolatának hála Neymar potenciális ellenlábasának számított, és szerződést kínáltak a kiégett Diarrának, aki nem egy topcsapatnál töltött már be katalizátor-szerepet.
Párizsra hangolva
A Real elleni BL-búcsú után egyértelművé vált, hogy Emery küldetése valóban ki fog merülni a Neymar-szelídítő szerep által meghatározott feladatokban. A PSG vezetősége gepárd-gyorsasággal startolt rá a szabadon igazolható Thomas Tuchelre, akiben megvan az a csipetnyi őrültség, amely egy évek óta egy helyben toporgó csapatot akár előre is lendíthet (igaz, erre eddig még nem volt példa). A német mester mellett szólt az is, hogy már hónapokkal kinevezése előtt elkezdhetett felkészülni a nem mindennapi megmérettetésre, és megtervezhette csapatát, játékrendszerét, illetve a felépíteni kívánt öltözői hierarchiát.
El is indult a nyár, jöttek az igazolások: elsőként Gianluigi Buffon, aki nem feltétlenül kvalitásai, mint inkább tekintélyével miatt lendítheti előre a csapatot. A rutinos hálóőr leigazolásával gyakorlatilag elképzelhetetlenné vált egy újabb Neymar-Cavani civakodás, ami az urugayi korára való tekintettel megint csak a brazil malmára hajtja a vizet. Eladták a fiatal kora ellenére nagyhangú Guedest, illetve a közönségkedvenc Pastorét, kinek az új arculatban már nem igazán jutott hely. Távozott a kiállhatatlan Ben Arfa, és a láthatatlan Yuri, aki teljesítette feladatát: tökéletesen jelentéktelen játékosként szolgálta a sztárok kibontakozását. Végül következett az augusztus, amely igencsak eseménydúsra sikeredett: Bernat, Choupo-Moting és Kehrer személyében három német közegben szocializálódott, rendkívül alázatos futballistával gazdagodott a keret. Mellettük felkerült hat ifista is az első csapathoz, valószínűleg ők sem fognak szembemenni Al-Khelaifi kis kedvencének akaratával.
Verdickt
A PSG vezetősége mindent alávetett Neymar vezető pozícióba segítésének. Bár egyelőre az ex-barcelonista csapaton belüli szerepe nem összehasonlítható a sokszor vele egy lapon említett Messivel, Ronaldóval, de még talán Griezmann-nal sem, valami fejlődés már megfigyelhető a kiválóság személyiségében. Hogy képes lesz-e élni a lehetőséggel, és ki tudja-e vívni magának a kapitányi karszalagot, egyelőre nehéz lenne megmondani. Egy biztos: minden körülmény adott hozzá…
