Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A világbajnok francia válogatott olyan elképesztő merítési lehetőséggel rendelkezik, hogy mára egy Martial, vagy Lacazette kihagyását is teljes egyetértéssel fogadja a közvélemény, nem még az egyébként elképesztően tehetséges, és már felnőtt szinten is befutott utánpótlás-válogatottaké. Nem csoda hát, hogy az U21-es játékosok harci kedve nincs éppen az egekben.
A PSG-nevelésű Jean-Kévin Augustin izomfájdalmakra hivatkozva lemondta a francia U21-es válogatott meghívóját a Luxemburg, és a Bulgária elleni mérkőzésekre. Mivel a kihagyást semmiféle orvosi javaslat nem támasztja alá, igen erős a gyanú, hogy a tavaly az RB Leipzig színeiben 37 mérkőzésen 12 gólt, és 6 gólpasszt jegyző futballista egyszerűen beleunt abba, hogy olyan játékosokkal, illetve olyan játékosok ellen kell pályára lépnie – és ezzel vállalnia a sérülés kockázatát, akik még a felnőtt bemutatkozástól is igen távol állnak. A francia szövetség edzője, Sylvian Ripoll felháborodásában egészen a szövetségi kapitányig, Didier Deschamps-ig futott.
“Természetesen értesültem az esetről, és nagyon megdöbbentett. Nincs semmi szükség az ilyen viselkedésre.” – nyilatkozta a világbajnok edző.
“Elfogadhatatlan döntés, összeegyeztethetetlen azzal a csapatszellemmel, amit látni szeretnék. Csak olyanokkal akarok együtt dolgozni, akik valóban itt szeretnének lenni.” – csatlakozott Ripoll.
Az utóbbi négy lipcsei tétmérkőzés mindegyikén gólt szerző Augustin védelmére kelt azonban csapata sportigazgató-vezetőedzője, Ralf Rangnick:
“Teljes vállszélességgel Augustin döntése mögött állunk, miszerint nem kíván részt venni a francia utánpótlás-válogatott soron következő mérkőzésein. Ha egy játékos a sorozatos terhelések után úgy gondolja, hogy fáradt, és fennáll nála a sérülés veszélye, akkor megérthető, hogy pihenni szeretne.”
Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy ezzel a lépéssel nagy valószínűleg elásta magát Didier Deschamps-nál, kinek válogatottjába akkor is nehéz bekerülni, ha az adott játékos éppen élete formájában játszik. Vagy lehetséges, hogy – mint Pavard esetében – egy váratlanul kiugró Bundesliga-szezon mindent megváltoztathat? Egy biztos: nem jött a legjobbkor ez a csörte éppen a német-francia mérkőzés előestéjén…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.