Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A délelőtti órákban számoltunk be róla, hogy Varga József és a MOL Vidi FC útjai elváltak egymástól. Mostanra már az is eldőlt, hogy hol folytatja. Cikkünkben is írtuk, hogy Varga csak akkor igazolhat magyar csapathoz, ha augusztus 31-ig megtörtént a szerződés bontás, s eddig jól titkolták a felek. Ez be is igazolódott, ugyanis Varga a Puskás Akadémia focistája lett.
(molvidi.hu)
Három éves szerződést kötött az utánpótlásáról híres felcsúti Puskás Akadémia a válogatott középpályással Varga Józseffel. A 30 éves védekező középpályás (illetve jobbhátvédként is többször játszott már) a Debreceni VSC nevelése, melynek színeiben három magyar bajnoki cím és három kupagyőzelem részese volt; negyedik ligaaranyát az elmúlt szezonban a Videotonnal szerezte. A 2009/2010-es szezonban a Debrecennel a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak és olyan ellenfelek ellen lépett pályára, mint az Olympique Lyon, a Fiorentina és a Liverpool, majd a következő évadban az Európa-liga főtáblájára jutó hajdúsági alakulatnak is alapembere volt.
Varga külföldön a német Greuther Fürthnél és az angol Middlesbroughnál is megfordult, a Bundesligában 6, a Championshipben 34 találkozón játszott. A magyar bajnokságban eddig 200 szereplése van, melyek során 5 gól mellett 13 gólpasszt adott. Az idei szezonban a MOL Vidi FC színeiben négy BL-selejtezőn és három bajnokin lépett pályára.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.