Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az újonnan átadott ferrarai stadionban rendezték az olasz bajnokság (Serie A) 4. fordulójának zárómérkőzését hétfő este a vendéglátó SPAL és az Atalanta csapatai között.
(Fotó: SPAL Twitter)
A szezont két győzelemmel indító, majd legutóbb a Torino ellen főhajtásra kényszerülő SPAL visszatért a győztes ösvényre, és két második félidei találattal felülmúlta az Atalantát. Ráadásul az igazi csattanó, hogy a Biancazzurri mindkét találatát éppen a bergamóiaktól kölcsönzött tehetséges támadó, Andrea Petagna szerezte, aki karrierje első bajnoki dupláját regisztrálta, és a Serie A-ban első góljait szerezte jelenlegi csapata színeiben.
A 23 éves csatár augusztusban a Coppa Italiában már eredményes tudott lenni, ezúttal a második félideő elején egy lecsorgó labdát bombázott be közvetlen közelről, nem sokkal később pedig egy szerencsésen felpattanó lövéssel tudott túljárni Gollini kapus eszén.
A SPAL 9 ponttal felzárkózott közvetlenül az éllovas Juventus mögé, ellenben az elmúlt két évben kiválóan muzsikáló Atalanta a Cagliari után újabb hozhatónak tűnő meccsen kapitulált.
SPAL – Atalanta 2-0 (0-0)
Gólszerző: Petagna (50., 56.) ill. –
L’ouverture du score de Petagna pour SPAL à la 50e minute
1-0 #SpalAtalanta pic.twitter.com/dMPSHwAcHw— FrSerieA Goals (@FrSerieAGoals) 2018. szeptember 17.
Le doublé de Petagna quelques minutes après !
2-0 #SpalAtalanta pic.twitter.com/20xJ0SIoGe— FrSerieA Goals (@FrSerieAGoals) 2018. szeptember 17.
A magunk mögött hagyott fordulóban a Juventus behúzta a negyedik sikerét is, a Napoli egy rangadó megnyerésével javította ki a legutóbbi fiaskóját, miközben a többi nagyobb nevű klub közül az Inter hazai pályán kapott ki, az AC Milan és az AS Roma egyaránt csupán döntetlenre volt képes, míg a Lazio minimális győzelmet aratott. Mindkét genovai gárda győzött: a Sampdoria veszettül ragad az élmezőnyre, és a Genoa is mindkét hazai fellépését megnyerte a szezonban.
Inter – Parma 0-1
Napoli – Fiorentina 1-0
Frosinone – Sampdoria 0-5
AS Roma – Chievo 2-2
Genoa – Bologna 1-0
Juventus – Sassuolo 2-0
Udinese – Torino 1-1
Empoli – Lazio 0-1
Cagliari – AC Milan 1-1
SPAL – Atalanta 2-0
A Serie A szerda este 19 órától az első fordulóból a genovai viadukt-katasztrófa miatt elhalasztott Sampdoria-Fiorentina mérkőzés pótlásával folytatódik.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.