Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A legfrissebb spanyol sajtóhírek szerint könnyen elképzelhető, hogy már januárban elveszthette volna a Bajnokok Ligája triplázás lehetőségét, ha a vezetőség a terveinek megfelelően valóban kirúgja Zinedine Zidane-t.
Télen már szinte biztos volt, hogy az FC Barcelonát nem tudja majd megszorongatni a bajnokságban a „Királyi” alakulat, az pedig már csak hab volt a szalmonellás tortán, hogy január 24-én kiestek a Leganes ellen, a Király Kupában. Mindezt hazai pályán, nagyon méltatlan hozzáállással. A Real Madrid vezetősége februárban már gőzerővel kereste az utódot, ám számukra váratlan módon újra el kezdtek jönni az eredmények, és Zidane, valamint a csapat újra egymásra talált. Mint tudjuk, a végén jött a sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-trófea.
Ezután viszont megnyílt a föld a Santiago Bernabeu alatt, és Zinedine Zidane lemondott a vezetőedzői posztról. A Marca szerint Zidane idegileg és mentálisan teljesen belefáradt a Florentino Pérez vezette elnökség folyamatos nyomásába, akik állandóan a kirúgással fenyegették. Igaz, csak burkoltan.
Vajon mikor jön el Lopetegui-val szemben a türelmetlenség? Az biztos, hogy a korábbi spanyol szövetségi kapitány akár már ma este nagyot bizonyíthat Pérezék irányába (is). Ugyanis az Atlético Madriddal csapnak össze hazai pályán. A „Matracosok” elleni hazai siker pedig sosem jött össze „Zizou” számára a La Ligában.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.