Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hármas holtversennyel vonult válogatott szünetre a Premier League dobogója. A bajnok Manchester City, illetve a kihívó Chelsea és Liverpool kéz a kézben vezeti az angol bajnokság tabelláját. A londoni „Kékek” tavaly címvédőként bukdácsoltak, az pedig végül Antonio Conte menedzseri pozíciójába került. Most azonban minden megváltozott!
Maurizio Sarri nyáron vette át a Chelsea irányítását a Napolitól érkezve, és nagyon gyorsan megtalálta a helyes utat a sikerek eléréséhez. Eleinte ugyan akadozott a gépezet, de az olasz edző újra bajnokesélyes együttest faragott a csapatból.
Eden Hazard a tavalyi rossz eredmények ellenére is felfelé lógott ki a Chelsea-ből, ám most érződik rajta igazán, hogy felszabadultan tud játszani, lévén megszabadultak olyan ballaszt emberektől, akik lassan már csak a nevükből éltek, mint például Gary Cahill vagy Cesc Fábregas.
A „Kékek” tegnap a Southamptont győzték le magabiztosan és teljesen megérdemelten, a három pont begyűjtése után pedig így elmélkedett Hazard, aki egy egy-egy góllal és gólpasszal segítette az övéit:
„Jól szórakoztunk a meccsen. Az első félidő nem volt olyan könnyű, de volt egy kis szerencsénk az első gólunknál. A második játékrészben már a mi játékunkat játszottuk, és jól fociztunk. Folytatni akarjuk a menetelést, én nem is gondolok a személyes célokra. Boldog vagyok, amíg nyerünk, viszont el kell gondolkodnunk akkor, ha néhány ember csak a személyes célokra gondol. Túl korai lenne a Premier League megnyerésére gondolni, hiszen nehéz győzni, de jó lenne.”
– nyilatkozta a belga támadó a Sky Sports-nak.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.