Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hazatér a német labdarúgás utóbbi éveinek egyik meghatározó alakja, Per Mertesacker. A 34 éves labdarúgó hétvégén játssza utolsó mérkőzését, melynek keretein belül a Hannover korábbi futballistái vívnak csatát többek között volt Arsenal-labdarúgókkal.
Az egykori német válogatott középhátvéd az előző szezon végén akasztotta szögre a stoplist, és hét közös szezon után elfoglalta a londoni klub akadémiai igazgatójának járó széket. Mertesacker a Premier League előtt a Hannovert és a Werder Brement erősítette. A Nationalelf színeiben 104 alkalommal lépett pályára. Pályafutása során három FA-kupát és egy Német Kupát nyert, illetve tagja volt 2014-ben a világbajnok német keretnek. Több mint 500 profi találkozó van a háta mögött klubszinten.
A már említett tiszteletbeli búcsúmérkőzés, a Merte’s Homecoming szombaton kerül megrendezésre. Az egyik csapatban Mertesacker korábbi hannoveres csapattársai, míg a másik csapatban egyéb volt kollégák lesznek majd. Többek között Michael Ballack, Theo Walcott, Petr Cech és Martin Harnik is szerepelni fog az összecsapáson.
A tréner nem lehet más, mint Arséne Wenger, akinek a támadósorát Miroslav Klose, Max Kruse és Claudio Pizarro alkotja. A hazatérés a HDI Arénában kerül megrendezésre Hannover városában, amely Mertesacker első profi mérkőzésének is helyet adott 2003 novemberében. Az összecsapásból származó bevétel a már visszavonult labdarúgó jótékonysági szervezetét fogja támogatni, elsősorban gyerekeket. A meccs 16.30-kor kezdődik.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.