Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A blancók középpályását, Toni Kroost a németek Hollandia elleni Nemzetek Ligája-meccsét megelőző sajtótájékoztatóján a Real Madridról is kérdezték.
(Kép:marca.com )
Az újságírókat különösen az foglalkoztatta, miként látja a 28 esztendős középpályás a blancók helyzetét azok után, hogy görbe került a csapat Julen Lopeteguivel.
“Igazi kihívás megfordítani ezt a helyzetet. Demonstrálnunk kell, képesek vagyunk változtatni, ahogy azt már korábban többször is bizonyítottuk. Én egyáltalán nem aggódom!” – Fogalmazott szűkszavúan, ám talán annál jóval lényegre törőbben Kroos, akit azzal kapcsolatban is kérdeztek, hogy miképpen éli meg, hogy Lopetegui érkezésével a Realban jóval hátravontabban futballozik, mint mondjuk a német válogatottban.
“Először is, szeretek ezen a poszton futballozni. Persze nem vagyok Casemiro, aki a védekezésben kiváló játékos. A válogatottban más a helyzet, Joshua Kimmich, aki a jövőt is jelenti a Nationalelfnek nagyszerűen futballozott az elmúlt két alkalommal a pálya közepén. Azt hiszem ezután is ott fog játszani, én pedig előtte.” – Így Kroos, aki annyiban hasonlította a német válogatottat a blancókhoz, hogy most a nemzeti csapatban is bizonyítaniuk kell, hogy a nyári világbajnoki-blama után képesek megújulni.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.