Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol Sky Sports értesülései szerint már nem kell sokat várnia arra a Manchester Citynek, hogy visszatérjen sérüléséből középpályásuk, Kevin De Bruyne.
Forrás: dailystar.co.uk
A Sky Sports információi szerint Kevin De Bruyne már a hétvégi, Burnley elleni bajnokin is visszatérhet a pályára.
A belga középpályás augusztusban sérült meg az első, Arsenal elleni mérkőzés után, amikor a jobb térdében megsérült az oldalszalag. Először több hónap kihagyást jósoltak a játékosnak, de úgy tűnik, hogy gyorsabban halad a felépülése a vártnál.
De Bruyne még a bajnoki előtt egy teszten fog részt venni, ahol végleg eldől, hogy képes-e már a játékra. Ha igen, akkor már a keretbe is nevezhetik, azonban ha bármilyen probléma felmerülne, a City nem kockáztatná meg a pályára lépését, főleg úgy, hogy ezután nagyon kemény mérkőzések várnak a csapatra: 23 nap alatt hét mérkőzést játszik majd a manchesteri klub.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.