Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
2016 januárja óta Felcsúton fogadja az ellenfeleit a MOL Vidi focicsapata, hiszen új arénája épül. Az átadási határidők már többször változtak, de úgy néz ki a közeljövőben már az új Sostói stadionban meccselhetnek a fehérvári játékosok.
feol.hu
“Fizikailag elkészült, szerkezetkész állapotban és nagyrészt már berendezve áll a Sóstói Stadion” – újságolta Mészáros Attila székesfehérvári alpolgármester a környéken élőkkel tartott bejáráson. A hírek szerint nem a Vidi lesz az első akivel megtelik a stadion, hiszen november 9-én az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tarthat nagyszabású koncertet.
Amit a mostani bejáráson megtudhattunk: A stadion 14.200 néző befogadására lesz alkalmas. Elnézve a fehérvári futballbarátok meccsre járási hajlandóságát, viszonylag ritkán lesz telt ház.
A mínusz egyedik szinten találhatóak az öltözők, az orvosi és a doppingszoba és a médiaközpont is. Az utcaszinten egy mindennap működő pub nyílik, de szintén itt lesznek a pénztárak, a Vidi-shop, a klub múzeuma és a meccsek alatt funkcionáló gyermekmegőrző is. Az első emeleten irodák és egy 600-700 fős rendezvényterem kapott helyett, a másodikon a 300 fős skybox. Legfelül pedig a gépészet, a technikai központok és a biztonsági központ bázisa. A stadion mellett 800 férőhelyes parkoló, illetve egy 200-as kerékpártároló kapott helyet, míg a létesítményen belül 152 autónak van hely.
További képek a bejárásról a feol.hu jóvoltából:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.