Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) szombati, 12. fordulójában az FC DAC 1904 együttese sorozatbeli negyedik győzelmének megszerzése reményében fogadta a Zolyómbrézó gárdáját.
Szokás szerint a szerdahelyiek mindhárom magyar játékosa a kezdő 11-ben kapott lehetőséget Peter Hyballa mestertől. Vida Kristopher ugyancsak hagyományos módon rendkívül aktív volt, sok kísérletre vállalkozott, lövései ezúttal azonban rendre célt tévesztettek, de az igyekezetére nem lehetett panasz. A DAC négy perc elteltével Davis bejátszása után Bayo fejesével szerezte meg a vezetést, majd meglepetésre a félidő derekára fordítani tudtak a vendégek, ám a szünet után néhány perccel az elefántcsontparti légiós ismét betalált, kiegyenlítve a találkozó állását. A DAC mindent egy lapra feltéve rohamozott a vezetés megszerzéséért, és az erőfeszítéseket végül siker koronázta, a mindvégig sokat vállaló Kalmár Zsolt a 85. percben egy lövőcselt követően hatalmas gólt ragasztott a hálóba, otthon tartva ezzel mindhárom pontot a Dunaszerdahely számára. A felvidéki együttes harmadik magyar légiósa, Vida Máté ugyancsak végig játszotta a mérkőzést.
FC DAC 1904 – Podbrezova 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Bayo (4., 49.), Kalmár (85.) ill. Obrocnik (13.), Breznanik (21.)
FC DAC 1904: Jedlicka – Spiriak (Tretyakov 46., Kone 90.), Satka, Huk, Davis – Herc, Vida M., Kalmár – Divkovic, Bayo (Zahumensky), Vida K. Vezetőedző: Peter Hyballa.
Spartak Trnava – Senica 4-1
FC DAC 1904 – Podbrezova 3-2
Sered – Ruzomberok 3-1
Slovan Bratislava – Zlate Moravce 3-1
Trencin – Nitra 0-1
Zilina – Michalovce 2-2
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.