Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Zalaegerszeg – Diósgyőr rangadó a Magyar Kupában. Az egyik csapat az NB I-be jutásért, a másik pedig az NB II elől megmenekülésért igyekszik minden hétvégén a pályákon. Most viszont a Magyar Kupa hetedik fordulójában egy meccses összecsapáson mérkőzhettek meg egymással, ahol milyen a sors inkább az NB II-es csapat számított az esélyesebbnek.
Nagy Tibor (pirosban) szerezte meg az első diósgyőri gólt (dvtk.eu)
A Diósgyőrből többen is hiányoztak közülük Makrai Gábor és Ivánka Patrik műtét után lábadozik, Forgács Dávid már a csapattal edz, Eperjesi Gábor még szerencsésebb ő már a kispadra is leülhetett. Bukrán Erik betegség miatt nem utazott el Zalaegerszegre, helyette az ifjú 18 éves Pápai Krisztián ült a kispadra. Tóth Barnabás rúgást kapott az FTC elleni mérkőzésen, így a kupameccset kihagyta. A kapuban Ivan Rados kezdett (Antal Botond kihagyta szintén a mai ütközetet), bekerült a védelembe Polgár Kristóf, a jobb szélre Nagy Tibor, a középpályára Mazalovic és Szabó Bence, előre pedig Hasani. A ZTE-ben több ismerőst is felfedezhettünk, hiszen a kezdőcsapatból Barczi Dávid, Kiss Máté, Sasa Popin jó pár élvonalbeli klubot megjárt, Szemerédi, Hudák, Madarász szintén rendelkezik már NB I-es múlttal.
Az első játékrészben mindkét csapat próbálkozott becsülettel, de a legnagyobb lehetőségből gól is született. Juhar kapásból lőtt balról, kiszorított helyzetből, amit Szemerédi bravúrral védett, azonban a hosszún érkezett Nagy Tibor, aki még élesebb szögből az üres kapuba lőtt, Szemerédi csak a gólvonal mögött ért a labdához így megszerezve a vezetést a Diósgyőr.
A második félidőre már egy egészen más ZTE jött ki a pályára. Szépen sorjában vezették a helyzeteket. Közülük a legnagyobbak. A 48.percben egy szélről érkező beadást a nyurga Popin épp, hogy a kapu mellé fejelt. Majd a szerb csatár 20 méterről lőtt, de ismét a kapu mellett hagyta el a labdája a pályát. A 61.percben egy gyors diósgyőri kontra után Márkvárt passzolta tovább Juharnak a 16-os sarka közeléből a keresztléc fölé lőtt.Majd egy ZTE-szöglet után egy fejes középen, mely épp, hogy a kapu felett szállt el. A 68.percben a szintén korábbi NB I-es focista, most csereként beálló Novák Csanád lövését Rados védte vetődve. Majd Madarász lőtt távolról, épp, hogy a kapu mellett szállt el a lökete. A 78.percben talán el is dőlt a továbbjutás. Megint egy gyors diósgyőri kontra, után a balon Bacsa ment el, majd a védők nem tudtak felszabadítani (elpattant a labda, nem csak tőlük a diósgyőri focistáktól is), s egyszer csak Hasani elé került aki kapura lőtt, s hiába vetődött Szemerédi megszületett a második DVTK-gól.
A Diósgyőr a mai győzelmének köszönhetően bejutott a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé.
Zalaegerszeg – Diósgyőr 0-2 (0-1)
Gól: – ill. Nagy T. (41.p), Hasani (78.p)
ZTE: Szemerédi – Bedi, Lesjak, Németh E. Gergényi, – Barczi (Balázs 82.p), Kiss M., Hudák, Madarász, Horváth K. (Babati 69.p) – Popin (Novák 61.p) vezetőedző: Dobos Barna
DVTK: Radoš – Polgár, Brković, Tamás – Nagy T., Márkvárt (Tajti 74.p), Mazalović, Szabó B., Juhar – Hasani (Tóth Borisz 84.p), Vernes (Bacsa 64.p). Vezetőedző: Fernando Fernández.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.