Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol bajnokság fordulójának nyitómeccsén a Leganes otthonába látogatott az Atletico Madrid. Simeone gárdájának lehet korai volt a kezdés, mert nem igazán voltak pályán, és hiába szerzett Griezmann gólt, a hazaiak tudtak erre válaszolni.
Forrás: laliga.es
Bátran futballozott a Leganes az Atletici Madrid ellen. Nem volt sok helyzet az első félidőben, ami volt, az viszont csak a hazai nevéhez fűződik. A 21. percben Oscar adta be a labdát En Nesyri elé, de végül erőből a léc fölé fejelt. A 27. percben Oscar végezhetett el a tizenhatosról szabadrúgást, de a labda végül a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 30. percben ismét Oscar végzett el egy szabadrúgást, most 24 méterről, de most sem sikerült eltalálnia a kaput.
A második félidőben már feljavult az Atletico, de a Leganes került itt is először helyzetbe. A 67. percben En-Nesyri remek megmozdulását követően a bal alsó sarok irányába lőtte lőtte a labdát, de Oblak időben odaért, és menteni tudott. A 69. percben azonban megtört a jég, és Antoine Griezmann tökéletes szabadrúgásából az Atletico Madrid megszerezte a vezetést. Két perccel később Griezmann ismét helyzetbe került, most egy kipattanó ellövésével, de Cuellar bravúrral védeni tudott. A Leganes viszont nem adta fel, és nagyon ment az egyenlítésért, ami a 82. percben össze is jött nekik. Jonathan Silva végezhetett el szabadrúgást, amit Tarin lőtt kapufára, a kipattanót viszont Carillo értékesíteni tudta. A hazaiak ezután már csak védték az eredményt, az Atletico Madrid pedig nem tudott már javítani.
Leganes – Atletico Madrid: 1-1 (0-0)
Helyszín: Estadio Municipal Butarque (Leganes) Vezette: Melero López
Gólszerzők: Carillo (82.) ill. Griezman (69.)
Sárga lap: En-Nesyri (13.), Jonathan Silva (53.), Cuellar (85.), Santos (90+3.) ill. Lucas Hernandez (29.), Kalinic (88.)
Kiállítás: – ill. –
Leganes: Cuellar, Tarin, Omeruo, Siovas, Recio, Juanfran (Carillo, 72.), Ruben Perez, Jonathan Silva, Recio, El Zhar (Ojeda, 67.), En-Nesyri (Santos, 77.), Oscar. Vezetőedző: Mauricio Pellegrini
Atletico Madrid: Oblak, Filipe Luis, Arias, Savic, Lucas Hernandez, Correa (Vitolo, 65.), Lemar (Thomas, 72.), Rodrigo, Saúl, Gelson Martins (Kalinic, 88.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
https://www.youtube.com/watch?v=nd5zsvs0cfs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.