Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A tavalyi, így utólag nézve már-már bravúrosnak mondható bajnoki második helyezés után az idei szezonra nagyon visszaesett a Manchester United produkciója. A „Vörös Ördögök” néha csak irtózatos nagy mákkal tudnak több pontot beseperni, mint amennyi játékuk alapján megérdemelnének.
Bár szokták mondani, hogy csak jó csapatnak van szerencséje, a Unitedre a „jó csapat” jelzőt elég erős túlzás lenne. A Sir Alex Ferguson méltó utódjának tartott José Mourinho ugyan viszonylag jól kezdett az Old Traffordon (pl. Európa-liga győzelem), ám mostanra ismét csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára. Felesleges lenne belovagolni magunkat, hogy megfejtsük a portugál menedzser lélekrajzát, ám kétségtelen, hogy ugyan a Chelsea-vel pár éve még belefért egy bajnoki elsőség, ám a „Special One-t” a Real Madridnál töltött évek jelentősen kizsigerelték.
Mourinho most már csak nagy ívű, és sokat emlegetett nyilatkozatai, illetve a már fentebb emlegetett szerencsefaktor képes még a víz felett, pontosabban a Manchester United kispadján tartani. Ebből kaptunk most egy kis ízelítőt a holnapi, Fulham elleni meccset felvezető sajtótájékoztatón:
„Egy csapat a tizedik hely elérésével is érezheti úgy az edzője, mintha bajnokok lennének. Természetesen nálunk nem ez a helyzet, de ha David Wagnerről, Rafa Benítezről vagy Claudio Ranieriről beszélünk, és nekik elmondjuk, hogy tizedikek lesznek, akkor úgy érzik majd, mintha bajnokok lennének.”
– utalt többek között az aktuális ellenfélre is Mourinho.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.