Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Gerard Piquének igencsak komoly ambíciói vannak a futballt illetően, ám már az oldalvonalon túlról. A Barca középhátvédje úgy hírlik, túllépve a tervezésen, megtette az első lépéseket előre.
(Kép: as.com)
Diari d’Andorra című lap munkatársa, Iván Álvarez szerint Piqué saját cége, a Kosmos Holdingon keresztül megvette az FC Andorra nevű kis csapatot.
A zsurnaliszta szerint, a világ -és Európa-bajnok hátvéd nem jelentette még be hivatalosan a klubvásárlást. Mr. Álvarez ugyanakkor megemlíti azt is, hogy a jelenleg hatásos spanyol jogszabályok nem gátolnák meg azt a Piquét a ‘vásárlásban’, akit az a cél is vezérel(het), hogy egy kis csapattal kivívja a spanyol felsőbb ligákban történő szereplés jogát.
Az 1942-ben alapított klub a spanyol ötödik osztálynak megfelelő Primera Catalan bajnokságban szerepel. Legnagyobb sikereként a Fútbol Club Andorra 1994-ben megnyerte a Copa Catalunyát, továbbá többször is szerepelhetett a spanyol harmadosztályban.
Amennyiben igazak a hírek, az FC Andorra felemelkedéséről nem kizárt, hogy hallani fogunk.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.