Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester United újabb győzelmet aratott a José Mourinho helyett a múlt hónapban kinevezett Ole Gunnar Solskjaer irányításával, mellyel már a klub történetének legjobbjai közé került…
Utoljára ugyanis Matt Busby volt képes a kinevezését követő első négy mérkőzésén győzelemre vezetni a “Vörös Ördögöket” még az 1946-1947-es szezonban, aki zsinórban öt sikerrel mutatkozott be az együttes kispadján.
Persze, elmondhatjuk, hogy a Manchester United az elmúlt hetekben korántsem a legerősebb ellenfelekkel találkozott, de korábban a kötelezően elvárt három pontok begyűjtésével is komoly gondjai akadtak az együttesnek, most azonban több fölényes sikert követően tegnap a Newcastle otthonában is megtalálták az utat a győzelem felé.
A következő – első igazi – erőpróbát a január 13-i, Tottenham elleni fellépés jelentheti majd.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.