Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Olasz lapértesülések szerint közel a megállapodás, hogy a Manchester United mellőzött védője visszatérjen Olaszországba, ráadásul éppen abba a városba, ahonnan eljött, csak éppen a másik csapatához…
A legnevesebb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Matteo Darmian rövidesen a Juventus csapatához kerülhet kölcsönben a Manchester Unitedtől mindössze 3 millió fontért cserébe az aktuális idény végéig.
A 28 esztendős Milan-nevelésű jobbhátvédet 2015-ben 12.7 millió font font ellenében vásárolták meg a Torinótól, ám amíg az első évében 39, majd 29, tavaly már csak 17 találkozón számítottak rá, az aktuális szezonra pedig teljesen kikerült pikszisből, mindössze öt PL-bajnokin számolt vele a megforduló két menedzser együttesen.
A Juventus konkrétnak tűnő befutó szerepe már csak azért is érdekes, mert korábban más olasz élvonalbeli csapatok is érdeklődtek a megszerzése iránt, például az Inter és a Napoli.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.