A hajrában fordított és nyerte meg bajnokiját a Tottenham! – videóval

A Premier League 24. fordulójában ma este a Tottenham Hotspur vendége a Wembley-ben a Watford együttese volt. A londoniaknál visszatért az Ázsia-kupáról Son, aki be is került a kezdőbe, és fontos gólt szerzett, ugyanis sokáig vezetett a Watford az első félidő hajrájától kezdve, ám a mérkőzés végéhez közeledve egalizált a dél-koreai játékos, majd a neki gólpasszt kiosztó Llorente döntötte el a meccset, a londoni klub ezzel ráadásul két pontra megközelítette az előtte álló, 2. helyezett Manchester City csapatát!

Az Ázsia-kupáról visszatérő Son egyenlített a hajrában a Watford ellen! (forrás: twitter.com/premierleague)

A Premier League 24., hétközi fordulójában a londoni Tottenham Hotspur ellenfele a Wembley-be érkező Watford csapata volt. A fővárosi Spurs továbbra is Kane és Alli hiányában készült erre a meccsre, azonban az Ázsia-kupán Dél-Korea kiesett a negyeddöntőben, így a kontinenstornáról visszatérő Son már bevethető volt, és nevezte is őt a kezdőben Mauricio Pochettino szakvezető.

Son jól is kezdte a meccset, ugyanis már a 9. percben helyzetbe került, de lövése elkerülte a Watford kapuját. Húsz perccel később villantak a vendégek is Deulofeu révén, ám a spanyol középpályás próbálkozása mellé ment. Majd a 38. percben megszületett a meccs első gólja, melyet a Watford szerzett! A vendégek Cathcart szöglet utáni fejesével kerültek előnybe (0-1)! Az első félidőben újabb találat már nem született, de így is meglepetésre a vendégek egygólos előnyével ért véget az első játékrész!

Végül Llorente fejesgóljával a győzelmet is megszerezte a Tottenham! (forrás: twitter.com/premierleague)

A fordulást követően kevéssel Llorente egalizált volna, de a spanyol támadó 52. percben leadott kipattanó utáni lövése kevéssel fölé ment. A 63. percben is Llorente villant, de fejese mellé ment, így ekkor is elmaradt az egyenlítés. A 68. percben is megpróbált egyenlíteni a Tottenham, de Rose közeli kapáslövését az egyik védő blokkolta! A 79. percben a túloldalon születhetett volna gól, azonban Success kipattanó utáni lövése a Tottenham kapuja mellé ment. Egy perccel később viszont egyenlíteni tudott a londoni együttes! A 80. percben a visszatérő Son talált be Llorente passzát követően (1-1)! De nem csupán egyenlített a Tottenham, hanem a győzelmet érő gólt is megszerezte a 88. percben, amikor az első találatnál gólpasszt kiosztó Llorente volt eredményes fejjel, aki Rosé labdáját jutatta a kapuba (2-1)! A lefújásig újabb találat már nem született, a Tottenham játékosai pedig győzelmet ünnepelhettek, miután a hajrában két gólt szerezve megfordították a meccset! Győzelme egyúttal azt is jelentette a Tottenham csapatának, hogy két pontra megközelítette az előtte álló, 2. helyezett Manchester City együttesét!

Premier League, 24. forduló
Tottenham Hotspur – Watford • 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Son (80.), Llorente (88.), ill. Cathcart (38.)