Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A görög Super League hétvégi rangadóján a rekordbajnok Olympiakosz Pireusz hazai pályán fogadta a címvédő AEK Athén együttesét.
A múlt heti PAOK elleni idegenbeli vereség után újabb rangadó várt a rekordbajnok Olympiakosz együttesére. A vendégek szinte első lehetőségükből gólt szereztek, a hazai kapus közreműködésével miután José Sá rendkívül rossz helyre öklözte a labdát, amit Ponce köszönt szépen és a 3.percben megszerezte a vezetést. A címvédő együttes az első félidőben meg is tartotta az előnyét, azonban a második félidőben a hazaiak négyet vágtak a címvédőnek. Fordulsát követően szinte azonnal egyenlített Camara, majd bő húsz perccel később Fortounis a vezetést is megszerezte a hazai együttesnek. Hét perccel a vége előtt az athéni védők ismételten nem voltak a helyzet magaslatán és Hassan kettőre növelte az Olympiakosz előnyét eldöntve a három pont sorsát. A véghajrában a teljesen kitámadó vendégek sorsa végleg megpecsételődött és Fortounis újabb góljával beállította 4-1-es vereséget.
Olympiakosz Pireusz – AEK Athén 4-1 (0-1)
Gólszerzők: Camara (50.), Fortounis (72., 87.), Hassan (84.) ill. Ponce (3.)
Képek: twitter
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.