Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Sajtóértesülések szerint a blancók a brazil mellett – és Kylian Mbappét most nem számolva – egy másik PSG-játékost is szívesen látnának soraikban.
(Kép: marca.com)
Arról a Giovani Lo Celsoról van szó, aki az idei szezonban a Real Betisnél szerepel kölcsönben. Az argentin középpályás igen meggyőző teljesítményt nyújt a sevillaiaknál, hogy mást ne mondjunk, 21 bajnokin 5 gólja mellett 3 gólpasszt is jegyez.
A Marca értesülései szerint a Realnál szeretnék a nyáron megszerezni a transfermarkt.de által 40 millió euróra taksált, ám ennél vélhetőbben jóval nagyobb összegért megszerezhető 22 esztendős játékost.
A madridi sportlap megemlíti azt is, hogy a blancók némiképp kivárásra is játszanak, hiszen első sorban megvárják, hogy a Betis érvényesíti-e opciós jogát Lo Celso végeleges megszerzésére. Ezt követően tisztázódik ugyanis a kép, hogy Párizsban, vagy Sevillában kell-e kopogtatnia a Realnak…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.