Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az első félidőben Ramsey, még a másodikban Lacazette csapott le a “szürkén” játszó Newcastle Unitedra, így az Arsenal simán nyert a fordulózárón.
Arsenal – Newcastle 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Ramsey (30.), Lacazette (83.) ill.
Jól kezdtek az “Ágyúsok”, oly annyira, hogy Aaron Ramsey révén már viszonylag hamar meg lett volna a vezető gól, azonban szöglet utáni találatát érvénytelenítették Sokratis szabálytalansága miatt. Ám ami késett nem múlott és Ramsey ismét lecsapott, ráadásul ezúttal érvényese. A 30. percben egy Lacazette szerelés után került elé a labda amit a kapufa segítségével bevágott Dubravka kapujába, ezzel meglett az oly fontos előny. A folytatásban is az Arsenal uralta a találkozót, ám a Newcastlenek is akadtak kisebb lehetőségei, ám Emery csapat közelebb állt a második találat megszerzéséhez, mint a “Szarkák” az egyenlítéshez. A második játékrészben a mérkőzés képe nem sokban változott. Továbbra is a londoni gigász volt a domináns csapat. Ráadásul a Rafa Benítez csapata megtette azt a szívességet, hogy egyáltalán nem volt veszélyes a hazai kapura. A 83. percben az “Ágyúsok” a lényegi kérdéseket is lezárták. A csereként beálló Aubameyang adott parádés gólpassz Lacazettnek, aki pedig szintén parádésan emelte át Dubravkát, így eldöntve a mérkőzést. Az Arsenal győzelmével feljött a tabella 3. (!) helyére, megelőzve a Tottenhamet és a Manchester Unitedet is.
A mérkőzés összefoglalója:
Hamarosan…
Képek forrása: www.premierleague.com
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.