Ajax: “Voltunk már rosszabb helyzetben, akkor is sikerült!”

A Juventus elleni 1:1-es döntetlen után az Ajax trénere, Erik ten Hag roppant bizakodónak tűnt.

(Kép: goal.com)

“Ha 100%-ban hiszünk benne, sikerülhet!” – Adta meg a választ Erik ten Hag arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a Real Madrid legyőzése után képesek lehetnek-e egy újabb idegenbeli bravúrra a Bajnokok Ligájában.

“Úgy gondolom, ezen az estén is sikerült megmutatnunk, milyen értékeket is képvisel az Ajax valójában. Irányítottuk a találkozót, a meccs nagy részében nagyon is jól futballoztunk. Ez a 90 perc jó példa arra is, hogy lássuk, a visszavágón még többre lesz szükségünk. Ha ott akarunk lenni az elődöntőben, egy szintet feljebb kell lépnünk Torinóban. Egy pillanat volt, amikor nem koncentráltunk maximálisan, és Juventus meg is büntetett bennünket! Fénysebességgel kontráznak! Jó leckét kaptunk abból, hogy egy ilyen kaliberű csapat ellen 1 vagy 2 másodpercre sem lankadhat a koncentráció!” – Folytatta az amszterdamiak trénere, aki szerint most jobb helyzetben vannak, mint mondjuk a Real Madrid ellen.

“A Real elleni kikaptunk 2:1-re, ezt is figyelembe kellett vennünk akkor a visszavágón. A döntetlen véleményem szerint jóval kedvezőbb helyzetbe hoz most bennünket, mint a nyolcaddöntő-visszavágója előtt voltunk.”