Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Továbbra sem tudott megegyezni egymással a Manchester City és Ilkay Gündogan a jövőt illetően. A német válogatott középpályás ugyan nehézkes pályafutást tud eddig maga mögött, de a képességei elvitathatatlanok. Ha nem is számít igazán alapembernek, de fontos tagja a Premier League címvédőjének.
Gündogan egy hosszas hátsérülés (ez a 2014-es vb-címébe is került) után 2016-ban a Dortmundtól igazolt a Manchester Cityhez. A török származású középpályás ugyan azóta se mindig egészséges, de Pep Guardiola egyik legfontosabb játékosa, még ha a találkozók felén kap is csak lehetőséget. Gündogan nem panaszkodik sohasem, ám 28 évesen alighanem többre vágyik most már ő is, mint a tőle öt esztendővel idősebb Fernandinho cseréjének lenni. Pedig egyelőre mindkettejük szerződése a következő szezon végéig szól.
Angol sajtóértesülések szerint Gündogan nem kíván szerződést hosszabbítani az idény végéig, és csak a nyártól hajlandó tárgyalni. Állítólag szeretné megtudni, hogy 2019-20-ban Guardiola a kezdőben számol-e vele, vagy sem.
Azt már az olasz sajtó írta a napokban, hogy az Internazionale kész 28 millió eurót adni érte a nyári uborkaszezonban. A Real Madrid talán még többet is. A pletyka szerint utóbbinál már a konkrét szerepe is megvan Gündogannak: a sokat kritizált honfitársát, Toni Kroos-t kellene pótolnia, aki idén távozhat a Bernabeuból, mint a mostani szenvedés egyik fő bűnbakja.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.