Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Magyar Kupa keddi elődöntőjét követően az MLSZ fegyelmi bizottsága meghozták szankcióit a MOL Vidi kiállított játékosai, edzői ügyében…
A DVSC ellen a Mol Vidi kispadjától elzavart Marko Nikolics vezetőedző és a játékvezető működésére kétszer is negatív megjegyzést tevő Brockhauser István edző egyaránt két-két, míg a kiállított Juhász Roland egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
“Marko Nikolics vezetőedző (Mol Vidi), mert a játékvezető ítélete ellen szóval és mozdulattal sportszerűtlen módon tiltakozott, amiért a kispadról elküldték, majd a technikai zónát vonakodva hagyta el, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Brockhauser István edző (Mol Vidi), mert a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment és ott a játékvezető működésére negatív kijelentést tett, amelyet az öltözőfolyosón újból megismételt, a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.”
Vagyis amennyiben a Vidi bejut a döntőbe, a két szakember azon sem vehet részt, ellenben a Juhász a fináléban már újra csapata rendelkezésére állhatna.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.