Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hétközi fordulót játszanak a spanyol bajnokságban, azaz a La Ligában. A Barcelona az Alaves otthonba látogatott, és bár az elején nem jött össze nekik a gól, a végére mégis csak sikerült begyűjteniük a három pontot. A nap korábbi mérkőzésein a kiesőjelölt Huesca nagyon szép gólokkal verte az Eibart, és a Valladolid is simán győzött a mostanában gyengélkedő Girona ellen.
Forrás: laliga.es
Alaves – Barcelona:
Az első félidőben szinte csak egykapuzott a Barcelona, de a gól nem jött össze nekik. A legnagyobb helyzetük még az elején, a 6. percben érkezett, amikor Suarez eresztett el óriási lövést a kapu előtt, de Pacheco bravúrral védte a próbálkozást. Az Alaves nem jelentet veszélyt a katalánok kapujára, de nagyon ügyesen védték a sajátjukat, így az első játékrészben nem sikerült gólt szereznie a Barcelonának.
A második félidőben már szerencsésebb volt a Barcelona, és az 54. percben meg is szerezték a vezetést. Az 57. percben Umtiti is betalált, de a játékvezető érvénytelenítette a gólt les miatt. Egy perc múlva Thomas Pina kezezett a tizenhatoson belül, és végül a videóbíró segítségével büntetőt ítélt a játékvezető a Barcának. Mivel Messi még a padon ült, így Suarez végezte el a tizenegyest, és be is lőtte azt a hálóba. A katalánok már meg voltak elégedve ezzel az eredménnyel, és az Alaves sem volt túl veszélyes. A 76. percben Vidal meglőhette volna a harmadik góljukat is, de fejese végül épphogy elkerülte a kaput. A Barcelona végül begyűjtötte a három pontot, és egyre közelebb került a bajnoki cím megszerzéséhez.
Alaves – Barcelona: 0-0 (0-0)
Helyszín: Mendizorrotza Stadion (Vitoria) Vezette: Adrián Cordero Vega
Gólszerzők: – ill. Alena (54.), Suarez (60. – büntetőből)
Sárga lap: Jony (33.), Navarro (56.), Pina (90+4.) ill. Coutinho (76.)
Kiállítás: – ill. –
Alaves: Pacheco, Duarte, Ely (Twumasi, 71.), Laguardia, Navarro, Vigaray, Jony (Guidetti, 81.), Pina, Wakaso, Rolan (Brasanac, 46.), Baston. Vezetőedző: Abelardo
Barcelona: Ter Stegen, Semedo (Alba, 70.), Pique, Umtiti, Roberto, Vidal, Busquets, Alena (Arthur, 87.), Coutinho, Dembele (Messi, 61.), Suarez. Vezetőedző: Ernesto Valverde
https://www.youtube.com/watch?v=bE6kujW8wvc
Huesca – Eibar:
Az első félidőben sokkal jobban játszott a Huesca, de a gól sehogysem jött össze nekik, pedig a 32. percben Xabier Etxeita egy fejessel a jobb kapufát is eltalálta. A második játékrészben már jobban összejöttek nekik a dolgok, hiszen az 54. percben meg is szerezték a vezetést, miután Enric sarokkal juttatta a hálóba a labdát. Nem sok kellett a második gólhoz sem, mert az 57. percben ismét betalált a Huesca. Most egy szöglet után született a gól, amit Avila lőtt fantasztikusan, kapásból a hálóba. Innentől már könnyű dolguk volt, az Eibar nem is nagyon tudta veszélyeztetni a kapujukat, így begyűjtötték a három pontot.
Huesca – Eibar: 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Enric (54.), Avila (57.) ill. –
Sárga lap: Enric (24.), Mantovani (37.), Herrera (86.) ill. Diop (31.)
Kiállítás: – ill. –
https://www.youtube.com/watch?v=9sN8HF0PZh4
Real Valladolid – Girona:
Sokkal jobb volt a Valladolid a Gironánál, és akár már az első félidőben is vezetést szerezhettek volna, de ez végül nem jött össze a nekik. A 44. percben ugyan betaláltak, de Guardiola gólját les miatt nem adták meg. A második játékrészben is fölényben játszottak, és a 67. percben mégis sikerült megszerezniük a vezetést. Egy nagyon szép támadás végén Unal cselezte ki a védőket, majd visszapasszolt Michelnek, aki távolról lőtt a kapu jobb oldalába. A Girona nem sok veszélyt jelentett a kapujukra, így meg tudták őrizni a vezetésüket a lefújásig.
Real Valladolid – Girona: 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Michel (67.) ill. –
Sárga lap: Plano (13.), Unal (24.), Alcaraz (64.), Kiko (90+1.) ill. Muniea (23.), Juanpe (34.), Stuani (90+1.)
Kiállítás: – ill. –
https://www.youtube.com/watch?v=sP0NRx82N1M
A forduló további mérkőzései:
04.24 Atletico Madrid – Valencia (19:30, TV: Spíler 2)
04.24 Espanyol – Celta Vigo (20:30)
04.24 Leganes – Athletic Bilbao (21:30)
04.24 Levante – Betis (21:30 TV: Spíler 2)
04.25 Sevilla – Vallecano (19:30, TV: Spíler 2)
04.25 Real Sociedad – Villarreal (20:30)
04.25 Getafe – Real Madrid (21:30 TV: Spíler 2)
A tabella jelenlegi állása:
A góllövőlista jelenlegi élmezőnye:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.