Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol szövetség (RFEF) hétfői bejelentése szerint a 2019/20-as szezontól a Király-kupa és a Szuperkupa lebonyolítása is jelentősen változik.
Spanyolországban hosszú évek óta kardoskodnak azért, hogy töröljék el a Király-kupa oda-visszavágós fordulóit, melynek tavaszi párharcai jelentős és fölösleges energiatöbbletet vesznek ki a még talpon lévő, és a nemzetközi porondon is álló csapatokból. A változtatási javaslat révbe ért, avagy a következő szezontól fogva csupán az elődöntő lesz oda-visszavágós rendszerű. A játékosok így egy kis levegőhöz juthatnak, illetve juthattak volna, ehelyett viszont repülhetnek majd egy kicsit…
Szezon közben rendezik ugyanis majd meg a Szuperkupát, az elődöntőket január 8-án és 9-én, míg a finálét január 12-én. Elődöntők? Igen, ugyanis mostantól fogva négy klub részvételével zajlik majd a “sorozat”, melyen első ízben a Barcelona, az Atletico Madrid, a Real Madrid és a Valencia vehet részt. Nem csak a csapatok száma és az időpont, de a helyszín is változik. A rendező ország Szaúd-Arábia lesz, ezt pedig semmi más nem támasztja alá, csak a különféle marketingérdekek, tehát a pénz…
A Szuperkupában egyébként a Király-kupa két döntőse mellett a La Liga első két helyezettje vehet részt ezentúl, átfedés esetén pedig a bajnokság harmadik, majd negyedik helyezettjére száll a részvételi jog.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.