Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol bajnoki címre gőzerővel hajtó Manchester City csatára, Sergio Agüero Burnley ellen szerzett góljával különleges csúcsot állított be a Premier League-ben.
(Kép: as.com)
Az argentin sztárcsatár 20. bajnoki találatát jegyezte a hétvégén, ezzel beállította Thierry Henry csúcsát.
Az Arsenal korábbi legendája ugyanis egymás után öt idényben ért el legalább 20, vagy annál több gólt (2001/02 – 2005/06 között – a szerk.).
Agüero tehát csúcstartó lett (…) és hogy mit is jelent ez az egymás utáni öt idényben szerzett legalább 20 gól? Azt jól példázza, hogy eddig olyan csatár-nagyságoknak is, mint Alan Shearernek, vagy Harry Kane-nek ez “csupán” négy idényen át sikerült, de Ruud van Nistelrooy például háromnál állt meg.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.