Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szombat este, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 36. fordulójában a kiesés elkerülése ellen küzdő Celta Vigo vendégeként lépett pályára az FC Barcelona. A találkozó azonban nem mindenkinek tartott sokáig.
Ernesto Valverde az FC Barcelona vezetőedzője nagyon hamar bele kellett hogy nyúljon a mérkőzésbe, ugyanis francia támadója Ousmane Dembélé egy szélső sprint után elterült, a combjához kapott és cserét kért. A katalán szurkolóknak most déja-vu érzése lehetett, hiszen a villámléptű gall már-már folyamatosan a sérültek listáját erősíti, combizma nem először okoz kellemetlenséget.
Pontos diagnózis csak később, de az egyértelműnek tűnik, hogy a Liverpool ellen nem láthatjuk majd a szélsőt, akinek könnyen lehet, hogy ezzel befejeződött a szezonja.
📹 | #CeltaBarça | The moment Ousmane Dembele felt the pain.pic.twitter.com/QcQMSMWFfD
— BarçaTimes Media (@Barca_Tape) May 4, 2019
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.