Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Daily Telegraph kivételesen egészen megbízhatónak tűnő híre szerint közel áll a megegyezéshez a Manchester City, és a bajnokcsapat ukrán légiósának, Oleksandr Zinchenkonak a menedzsmentje a megegyezéshez. A tét nem kicsi, lévén a 22 éves balbekk még hosszú ideig szolgálhatja a „Kékeket”.
A már huszonhétszeres válogatott Zinchenko egykor a Sahtar Donyeckben nevelkedett, majd a zavaros ukrajnai helyzetben családjával együtt költözött Manchesterbe, hogy a tanulóévek után immár kétszeres angol bajnoknak mondhassa magát.
Az egyre jobb képességekkel, és statisztikákkal bíró ukrán védő a szurkolók szemében is egyre népszerűbb. 22 esztendős korának köszönhetően pedig valóban sokáig lehet majd biztos pont a védelem baloldalán.
Állítólag Zinchenko jelenlegi, a következő idény végén lejáró szerződése 2025-ig kerülhet meghosszabbításra, ha sikerül megegyeznie a feleknek.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.