Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem született gól a Budapest Honvéd – Universitatea Craiova El-selejtező mérkőzés első felvonásán, így a román csapat előnyösebb helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót…
Fotó: Török Attila
Nem játszottak valami eseménydús találkozót egymással a felek. Ez annak köszönhető, hogy a Honvéd és a Craiova is harciasabb játékkal rukkolt elő, s ebből kifolyólag rengeteg szabálytalanságot láthattunk egyik, illetve másik oldalról is. Kisebb/nagyobb helyzetek adódtak itt is – ott is, de a legnagyobb a Honvéd előtt adódott. A 27. percben N’Gog fejjel próbálta bevenni Pigliacelli hálóját, de az olasz kapus bravúrral hárította a francia támadó fejesét. A második játékrészben a Craiova is kidolgozott egy ígéretes helyzetet, amit a román csapat végül elpuskázott…
Budapest Honvéd – Universitatea Craiova 0-0
G.: – ill. –
Kiállítva: – ill. –
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.