Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Inter csapatánál már korábban döntöttek arról, hogy nem akarják tovább a klubnál marasztalni az egy évvel ezelőtt szerződtetett középpályást, aki a jelek szerint (régi-)új csapatot keres magának…
Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál megjegyezte, hogy az Inter csapatánál létszámfelettivé váló Radja Nainggolan korábbi állomáshelyére, a Cagliari együtteséhez térhet vissza, amennyiben a feleknek sikerül az anyagiakról megegyeznie.
A 31 éves belga válogatott középpályás 2010 és 2014 között erősítette a szardíniai klubot, melyből az utolsó szezont már az AS Roma alkalmazásában töltötte kölcsönben, a fővárosiaknál ezzel együtt összesen öt idényt húzott le, mielőtt múlt nyáron Milánóba szerződött volna.
Olasz lapértesülések szerint a milánóiak legalább 29 millió eurót szeretnének kapni Nainggolanért, ennyit azonban a Cagliari szinte biztosan nem fog tudni kifizetni, így a szárdok jó eséllyel egyelőre a középpályás kölcsönvételén dolgoznak, illetve az olasz bajnokság (Serie A) középcsapatának bizonyára egykori futballistájuk évi 4.5 millió eurós gázsija is taszító lehet.
Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a romantikus visszatérés létrejöhet-e, de ha más kérő nem jelentkezik érte, akkor könnyen lehet, hogy az Inter is hajlandó lesz lejjebb adni az igényeit.
Érkezők: Antonio Conte (edző – legutóbb Chelsea), Valentino Lazaro (Hertha BSC – 22 millió), Gabriel Barbosa (Flamengo – ingyen), Diego Godin (Atletico Madrid – ingyen), Stefano Sensi (Sassuolo – kölcsön), Nicoló Barella (Cagliari – 10+40 millió)
Távozók: Luciano Spalletti (edző – ?), Andrea Pinamonti (Genoa – 18 millió) Ionut Radu (Genoa – 8 millió), Cristian Ansaldi (Torino – 2,5 millió), Rey Manaj (Albacete – 2 millió)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.