Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Helyi lapértesülések szerint a Juventus csapatánál létszámfelettiként számon tartott hátvédet olasz klubok mellett immár az idei szezont vereséggel kezdő FC Barcelona is le szeretné igazolni…
A Tuttosport információi szerint az eddig többek közt az AS Roma csapatával összeboronált Daniele Rugani neve immár a Barcelona átigazolásai között is felmerült, miután a katalán óriás állítólag szívesen látná az olasz rekordbajnok Juventus gárdájánál mellőzött hátvédet.
A 25 éves védő leigazolását sokáig angol topcsapatok kacérkodtak, ám végül a piac szigetországi lezárásáig sem az Arsenal, sem pedig a Chelsea nem tudta végrehajtani a szerződtetését, és egyelőre más sem szerezte meg őt, így jött be most az aktuális hírek szerint a Barca is a képbe.
A hétszeres olasz válogatott Rugani utánpótláskora óta tagja a torinóiak egyesületének, és éveken át a jövő nagy reménységeként tartották őt számon, azonban az elmúlt szezonokban nem tudott élni a bizalommal, amikor megkapta a lehetőséget, és az Empolinál eltöltött, 2013-2015-ig tartó kölcsön alatt hiába dolgozott már együtt Maurizio Sarrival, a helyi lapok szerint a nyáron kinevezett szakember sem számol vele a folytatásban.
A Barcelona védelmének pedig kétségkívül szüksége van az erősítésre, főleg hogy ha hihetünk a híreknek, és a Neymar-üzlet keretein belül legalább egy újabb hátvéd hamarosan távozni fog a Camp Nouból…
Érkezők: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Junior Firpo (Real Betis – 18+12 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió).
Távozók: Malcom (Zenit – 40+5 millió), Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen).
Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió).
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult), Moise Kean (Everton – 27,5 + 2,5 millió).
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.