Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Genoa a korábbi híreknek megfelelően kölcsönadta Schäfer Andrást a Serie B-be kieső Chievo Veronához…
A 2019/2020-as szezont a folyamatos játéklehetőség reményében a Chievo Veronánál tölti a 20 esztendős Schäfer András. A kölcsönszerződés nem tartalmaz opciós vételi jogot, így annak lejárta után visszakerül a Genoához. A fiatal középpályás ugyan többször is nevezve volt a Genoa meccskeretébe, de pályára egyszer sem lépett.
A Genoa idén januárban igazolta le az MTK Budapestben remek teljesítményt nyújtó Schäfer Andrást. A neves olasz klub 1 millió eurót fizetett érte a fővárosi alakulatnak. Ahogy már említettük, a felnőttek között nem lépett pályára tétmérkőzésen, a Primavera csapatban pedig 7 találkozón kapott lehetőséget.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.