Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A belga Leuveni Katolikus Egyetem és a holland SciSports adatelemző cég közzétett egy kutatást, amelyben egy általuk létrehozott program segítségével összehasonlították a játékosok teljesítményeit, köztük Lionel Messiét és Cristiano Ronaldóét is.
Forrás: AS
A Leuveni Egyetem és a SciSports adatelemző cég közösen elkészített egy programot, amellyel a játékosok pályán mutatott teljesítményét mérik. Az egyetem professzora, Jesse Davis, aki maga is részt vett az algoritmus elkészítésében, elmondta, hogy egy játékos értékét a gólok és a gólpasszok határozzák meg, de mivel ezek ritkábban történnek meg a meccsen, érdemesebb a játék más elemeit megvizsgálni, amelyekből akár 1600 is lehet egy-egy mérkőzésen.
“A mi modellünk mindent megvizsgál, a passzokat, a lövéseket, és a cseleket, majd kiszámolja ezeknek az értékét.”
– nyilatkozta professzor.
A kutatás során 7000 mérkőzést elemeztek 7 különböző sorozatból, és arra voltak kíváncsiak, hogy a felsorolt adatok alapján a játékos milyen hatással van a csapatra, és milyen előnyökkel jár a szereplése a játékra és az eredményre nézve.
Az algoritmussal tehát azt is ki lehet számolni, hogy vajon Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo a jobb játékos. A program a 2013/14-es szezontól vizsgálta őket egészen a 2017/18-as idényig a La Ligában, és nem vették bele sem a Bajnokok Ligáját, a kupát és a válogatottbeli szerepléseket sem. A kutatás eredménye azt mutatta, hogy az argentin sokkal meghatározóbb volt a csapatában: Messi 1,21-es osztályzatot kapott a teljesítményére, míg Ronaldo csak 0,61-et.
Egy PhD-tanuló, Tom Decroos szerint, aki szintén részt vett a program elkészítésében, eleinte fej-fej mellett haladt a portugál és az argentin is, ez viszont 2015-ben megváltozott.
“2015-ig mindkét játékos pontjai egyenletesen változtak, aztán Messi előrébb lépett. Egyes futballisták a játék több elemében is részt vesznek, de kevesebb értékkel. Ilyen például Paul Pogba, aki nem lő sok gólt, de mégis nagy hatással van a csapat játékára, de ugyanez igaz Szalahra, Harry Kane-re és Cristiano Ronaldóra is. Messi számai viszont minden tekintetben különlegesek, hiszen nem csak a játék több eleméből veszi ki a részét, de mindezt magas értékekkel is teszi.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.