Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nemes cél érdekében lakoltatták ki a a szebb időket is megélt osztrák másodosztályú SK Austria Klagenfurt csapatát saját otthonából, a 2008-as Európa-bajnokságra 66 millió euróból felhúzott Hypo-Arénából, melynek közepén egy erdő kapott helyet.
A csapatnak költöznie kellett, a gyepre ugyanis egy 300 fából álló komplett erdő került. Egy svájci művész, Klaus Littmann „Az Erdőért: A Természet Végtelen Vonzereje” című kiállítása foglal helyet a 32000 ülőhely társaságában. A látvány egyszerre lehengerlő, furcsa és tájidegen, de célja van és figyelemfelkeltő. Célja a környezetvédelemre való rávilágítás, az ünnepélyes megnyitóra pedig jövő hét hétfőn kerül sor.
A helyi csapatnak októberig így albérletbe kellett költöznie, a kiállítás lejárta után azonban visszaköltözhetnek. Apró érdekesség, hogy ebben a stadionban nemrég még Eb-selejtezőt játszott az osztrák válogatott Szlovénia ellen.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.