Barca: Piqué figyelmeztette a klubot!

A Getafe elleni győzelem ellenére, Gerard Piqué üzenetet küldött a klub minden egyes alkalmazottjának, beleértve játékosokat és vezetőket is.

(Kép: as.com)

A 32 esztendős, végletekig tapasztalt középhátvéd a Coliseum Alfonso Perez stadion ‘vegyes zónájában’ nehéz győzelemről  beszélt, egy olyanról, amelyet maximálisan a helyén kell tudniuk kezelni.

“A Getafe otthonában nem könnyű három pontot szerezni. Keményen megdolgoztunk ma ezért, ez pedig jótékony hatással lehet az önbizalmunkra. Az ilyen helyeken nem fgosz tudni mindig brillírozva játszani, a csapategységnek olykor nagyobb szerepe van, mint azt gondolnánk!” – Kezdte Piqué.

“Egy kicsit mindennel elégedettek lehetünk ma, hiszen elől kíméletlenek voltunk, hátul pedig jól álltunk a lábunkon. Éreztük is, hogy képesek leszünk győzni. Szükségünk volt a három pontra, hiszen nem kezdtük jól a bajnokságot” – Folytatta Piqué, aki ezt követően egységre szólított mindenkit a Barcánál.

“Szervezettek voltunk, és ez mindenkinek jót jelent. De ettől még egységben kell maradnunk, és amikor egységről beszélek, akkor a szurkolókra és a vezetőkre is gondolok! Pontosan ismerjük a klubot, az itt dolgozókat. Sok mindent írnak a sajtóban, van hogy névtelenül, de ezeket nem szabad felvennünk. Nem szabad hagynunk, hogy a düh eluralkodjon köztünk. Csak a közös céljainkra kell koncentrálnunk, az pedig a győzelem! Remélhetőleg senki nem fog ezentúl olyan konfliktusokról beszélni, amelyek nincsenek is. De ettől még igaz, amennyiben nem tudunk egységesek maradni, azzal mindannyiunknak, különösen a klubnak ártunk!” – Így klasszis hátvéd.