Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol sajtóban a minap megjelent az angol bajnokság (Premier League) 2019-2020-as szezonjára vonatkozó csapatonkénti fizetési lista…
Ebből pedig kiderült, hogy a mostani Manchester United a bajnokság történetének valaha volt legjobban kereső csapata, közel 100 millió fonttal költenek többet idén a fizetésekre, mint az aktuális listavezető Liverpool vezetősége.
Ennek ellenére a “Vörös Ördögök” 30 éve nem rajtoltak ilyen gyengén, s noha még csak nyolc forduló ment le az idei kiírásból, máris 15 pont hátrányt szedtek össze a hibátlan éllovas Pool mögött. A városi rivális Manchester City a harmadik a listán nem sokkal a BL-címvédő mögött, őket pedig ugyancsak kis különbséggel követi a két londoni gigász, a Chelsea és az Arsenal együttese.
A MU játékosai évente 332 millió fontot, vagyis heti bontásban 6.5 millió fontot emelnek ki a kasszából, annak ellenére, hogy a 20 csapatos bajnokságban pillanatnyilag csak a 12. helyen szerénykednek két győzelem, három döntetlen és három vereség jóvoltából.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.