Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Mirror tovább szórja az átigazolási pletykákat a Manchester Uniteddel kapcsolatban. A brit napilap szerint a „Vörös Ördögök” két német játékostól várnák a támadójátékuk fellendülését.
Állítólag a Manchester United vezetősége hajlandó már januárban 140 millió eurót biztosítani Ole Gunnar Solskjaer számára. Az egykori csatárból lett menedzser hűen önmagához, és a csapat mutatott játékképéhez illően, a támadósort erősítené meg.
Úgy tudjuk, hogy a norvég szakember egy világbajnokkal (Thomas Müller), és egy ifjú tehetséggel (Kai Havertz) erősítené meg keretét. Müller a kevesebb neki jutó játékpercek miatt már korábban fenyegetőzött azzal, hogy akár már a téli átigazolási szezonban elhagyná a Bayern Münchent. Ráadásul a 30 éves csatár már évek óta rendre összeboronálják a MU-val.
Havertz esete sokkal bonyolultabb, ugyanis a Bundesliga egyik legértékesebb tehetsége. A Bayer Leverkusen támadó középpályása alig húszévesen már stabil német válogatott. Az aacheni születésű karmester értékét már a mértékadó Transfermarkt.de is 90 millió euróra becsüli. Ez pedig könnyen felcsúszhat a valóságban akár 100 millióig is.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.