Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai játéknapján több csapat is továbbjutott már a legjobb tizenhat közé, de emellett több érdekesség és rekord is született a találkozókon.
1 – Claudio Bravo volt az első cserekapus, akit kiállítottak a Bajnokok Ligája történetében.
4 – A 2014/15-ös Bl-szezon harmadik fordulója óta először fordult elő, hogy mind a négy német csapat egyszerre nyerni tudjon a csoportkörben.
8 – Mauro Icardi az első 10 BL-mérkőzésén 8 gólt lőtt, ennél többet csak Sadio Mané, Simone Inzaghi és Harry Kane tudott szerezni (9).
15 – Karim Benzema a második játékos, aki Lionel Messi után 15 egymást követő Bajnokok Ligája szezonban is gólt tudott szerezni.
18 – A Real Madrid brazil támadója, Rodrygo mindössze 18 évesen és 301 naposan a második legfiatalabb mesterhármast szerző játékos lett a BL történetében Raúl után, aki 18 évesen és 115 naposan lőtt három gólt 1995-ben a Ferencvárosnak.
31 – Robert Lewandowski, amióta 2014-ben csatlakozott a Bayern Münchenhez , már 31 gólnál tart a Bajnokok Ligája csoportköreiben, aminél többet senki nem tudott szerezni, még Messi sem, aki ugyanennyi találatnál jár.
33 – Ivan Perisic mindössze 33 másodperccel a pályára állása után szerzett gólt, amivel a második leggyorsabb cserejátékos lett, aki betalált a BL-ben a monacói Valere Germain után, akinek 2017-ben csak 27 másodpercre volt ehhez szüksége a Borussia Dortmund ellen.
300 – Aaron Ramsey találata a Lokomotiv Moszkva ellen volt a Juventus 300. BL-gólja. Az olasz klub ezzel az ötödik csapat lett, aki elérte ezt a számot (a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern München és a Manchester United után).
(Forrás: Opta)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.